top of page

Hofbauer Walter vagyok,
1995. augusztus 23-án láttam meg a napvilágot Győrben. Tanulmányaimat a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában végeztem el szoftverfejlesztőként. Apám után jómagam is az informatikában kerestem önmagam, biztos voltam benne, hogy fejlesztőként fogom építeni a karrierem. Hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy nem ez az én valódi utam.
Kis korom óta folyamatos hobbim volt az, hogy amit csak lehet, felvettem édesapám kamerájával, vagy a mobiltelefonommal. Ez kísért engem a középiskolába is. 2012-ben belevettem magam a YouTube videók gyártásába, akkor még koncepció nélkül, hiszen még új terep volt a "tartalom gyártás". Nagyjából egy év telt el, és fejleszteni akartam a kamerámat, ekkoriban kezdtem el sok videót nézni kamerákról, filmezésről, és egyéb technikai dolgokról. Ez volt a szikra, ami meghatározta későbbi tevékenységeimet.
Mire elérkeztem az érettségihez, már körvonalazódott bennem, hogy a mozgókép világában képzelem el magam, ezért az érettségi és az OKJ elvégzése után a Budapesti Kommunikációs Főiskola (mai nevén Budapesti Metropolitan Egyetem) Kameraman szakán folytattam tanulmányaimat, ahol jobban beleláthattam, hogyan is készülnek a valódi filmek. A műtermi gyakorlatok során fejlesztettük a kompozíciós, kameratechnikai, világítástechnikai tudásunkat, melyeket ma is hordozok a munkáimban. Sajnos az egyetemi évek arra is rávilágítottak, hogy nem minden arany, ami fénylik. Az egyetem nem adott annyit, mint amennyit anyagilag megkövetelt, ezért nem tettem diplomát.
A számomra hasznos tudást magammal hozva különböző műfajokban utazva álltam neki dolgozni. Dolgoztam kis és nagy produkciókban is világosítóként, kameratechnikusként, és a filmgyártás számos munkakörében kísérletezgettem. 2017-ben elhatároztam, hogy elkezdem a saját ügyfélköröm kiépítését, és egy saját brand alatt fogom végezni a tevékenységemet. Ez lett 2019-ben a Walter Films, mely a maga egyszerűségében szimbolizálja mindazt, melyet nyújtani kívánok ügyfeleimnek most és a jövőben is.
Jó kommunikációs képességeimnek, és az ügyfélbarát hozzáállásomnak köszönhetően könnyedén képes vagyok felmérni az emberek valódi igényeit, és ezt a munkáimban is igyekszem a lehető legjobb minőségben visszaadni.
ÜGYFÉLBARÁT MEGOLDÁSOK
DÍJMENTES
KONZULTÁCIÓ
RÉSZLETES
ÁRAJÁNLAT
ALAPOS
TERVEZÉS
PROFESSZIONÁLIS
FORGATÁS
PROFESSZIONÁLIS
UTÓMUNKA

GYORS
ÁTADÁS
TEKINTSD MEG MUNKÁIMAT ITT!
bottom of page